Az InSite Drama két éve indította el a szinhazineveles.hu-t, ami ezalatt a rövid idő alatt is jelentős növekedésen ment át. Jelenleg 66 szervezet kereken 150 programja között kereshet tizenkét szempont mentén bármely érdeklődő. A portál adott otthont a színházi nevelés területén tavaly lezajlott szakmai vitának. Az utóbbi időben átfogó értékelési rendszerrel is bővült az oldal, amelynek részeként pedagógusok, résztvevők és szakemberek adhatnak visszajelzést a programokról.

Az InSite az elmúlt években a nagyobb fejlesztéseket pályázati forrásból, a karbantartást, működtetést saját forrásból és több kollégánk (pl. Hajós Zsuzsa, Farkas Atilla, Sára Eszter, Darabos Petra, Keszte Bálint) önkéntes munkájával oldotta meg, amiért ezúton is köszönetet mondunk. Az alapok lerakása után új lendületre, új szemléletre, és egy kétszemélyes szervezetnél jelentősen nagyobb kapacitásra lenne szükség ahhoz, hogy az oldal még több pedagógushoz és még több színházhoz eljuthasson. Ezért „staféta jelleggel” szeretnénk továbbadni az oldal fenntartását, működtetését, fejlesztését.

Olyan független szervezet vagy kőszínházban működő színházpedagógiai műhely jelentkezését várjuk, aki a következő két évben (és esetleg azon túl is) szívesen működtetné és fejlesztené a szinhazineveles.hu-t. Az érdeklődőktől legkésőbb szeptember 21-ig várunk egy rövid (1-2 oldalas) szándéklevelet a szervezet / színházpedagógiai műhely vezetőjének aláírásával az insite@insite-drama.eu címre.

 

Az oldalt átvevő szervezetnek minimálisan vállalnia kell az alábbiakat:

Az oldal professzionális működtetése. Ez magában foglalja az adminisztrációs felület működtetését; a regisztrációs igények és a felmerülő problémák 24 órán belüli megválaszolását; a beérkező hírek mihamarabbi közzétételét. Az átvevő szervezet maga dönt arról, hogy az adminisztrátorokat, szerkesztőket díjazza vagy önkéntesként látják el feladatukat, de elengedhetetlen annak vállalása, hogy a jövőben is gyors és szakszerű segítséget kapjanak a felhasználók.

A domain és a tárhely éves díjának fedezése (évi kb. 25.000 Ft, először 2019 augusztusától fizetendő).

Az oldal karbantartása. Kb. évente egyszer szükséges az oldal alapját képező motorok frissítése a nagyobb stabilitás és biztonság érdekében (a fejlesztői díj változó összeg, jövőre lesz csak először esedékes).

– Az oldalhoz tartozó Facebook lap működtetése, tartalommal megtöltése.

 

A szándéklevélnek tartalmaznia kell elképzeléseket a következőkre:

Fejlesztések. Milyen típusú fejlesztésekre lenne szükség? Milyen forrásból?

Kommunikáció. Hogyan, milyen módon érne el az oldal még nem regisztrált színházakat, a területet még kevéssé ismerő pedagógusokat, iskolákat, diákokat és szülőket? Hogyan ösztönözné a meglévő felhasználókat, hogy használják az oldal minél több funkcióját: pl. minősítés, együttműködéshez csatlakozás, kedvezmények felajánlása stb.?

Fenntarthatóság. Milyen forrásból lenne biztosított az oldal fenntarthatósága? (Pályázatok? Crowd funding? Vállalati adományok?) Elképzelhetőnek tartjuk, hogy az átvevő szervezet az oldal bizonyos prémium funkcióit pártoló tagsághoz köti, de szeretnénk, hogy az oldal alapfunkciói (alap kereshetőség a szervezetek és programok között, ezek szerkeszthetősége) továbbra is bárki számára ingyenesen hozzáférhető maradjon.

 

Az oldal jelenleg teljesen kompatibilis a GDPR elvárásaival, a legfrissebb WordPress alapokon fut, SSL-t és SMTP-t használ, semmilyen tartozása nincs, a domain és tárhely költségei egy évre előre rendezve vannak. Bízunk abban, hogy lesz olyan szervezet vagy műhely, amely rendelkezik a kellő lendülettel és kapacitással ahhoz, hogy a meglévő stabil alapokról elindítsa az oldal még jelentősebb növekedését.

Bármilyen kérdésre válaszolunk, szükség esetén további részleteket adunk. Kíváncsian várjuk a szándékleveleket legkésőbb szeptember 21-ig. A döntést legkésőbb szeptember végéig ugyanitt tesszük majd közzé.

 

  1. szept. 10.

Cziboly Ádám

az InSite Drama ügyvezetője, a szinhazineveles.hu elindítója

 

Írd meg vélményed!

Új hozzászólás írásához és a hozzászólások megtekintéséhez be kell lépni.