Idén ötödik alkalommal rendezi meg a Káva Kulturális Műhely a “fórum” elnevezésű színházi nevelési szakmai találkozót. Öt év alatt annyi változás volt a szűkebb szakmai területen, hogy 2017-re újragondolták a rendezvény céljait és aktuális tartalmát.
Látva azt, hogy ebben az évadban (is) több hasonló kezdeményezés jött és jön létre, úgy döntöttek, hogy a találkozót összekötik egyik nemzetközi projektjükkel és koncentrálják, sűrítik az eseményeket. A mostani 2 nap Ibsen Peer Gynt című drámájára koncentrál. A vendégek két (egy magyar és egy norvég) fiataloknak szóló, az interaktivitást használó előadást láthatnak szombat és vasárnap délelőtt, majd a délutánok folyamán – meghívott vendégek segítségével – járhatják körbe a látottakat és az eredeti művet.
Fordítási, pedagógiai, színházi, dramaturgiai szempontok mentén fognak zajlani a beszélgetések, bevonva mindebbe a közönséget is.
Beszélgetőpartnerek: Boronkay Soma (dramaturg), Flaskay Zsuzsanna (középiskolai tanár), Proics Lilla (szakíró), Szabó Attila (az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatóhelyettese).
A rendezvény moderátora: Jászay Tamás, kritikus.
Időpont: 2017. április 22-23.
Helyszín: MU Színház (1117 Budapest, Kőrösy József utca 17.)
A részvétel a rendezvényen térítésmentes, regisztrációhoz kötött.
Az alábbi linken lehet regisztrálni: https://goo.gl/LTSEdn
PROGRAM
ÁPRILIS 22. SZOMBAT
11:00 Regisztráció megnyitása
11:45 Megnyitó
12:00-14:00 Kompani13: Peer Gynt – God’s choice
interaktív színházi előadás
14:00-15:00
ebédszünet
15:00-16:00„Faglig diskusjon”
beszélgetőpartnerek: a Kompani13 társulata
16:00-17:00 ” A Gjendin oldalában jártam”
beszélgetőpartnerek: Boronkay Soma (dramaturg) és Szabó Attila (az OSZMI igazgatóhelyettese)
17:00-tól Hygge – avagy emlékezés a 322, villámcsapásban elhunyt rénszarvasra – szabad program
MU kávézó
ÁPRILIS 23. VASÁRNAP
10:00-13:00 Káva Kulturális Műhely – HOPPart: Peer Gynt
színházi nevelési előadás
14:00-15:00 “Haegstadig meg sem állunk”
beszélgetőpartnerek: Káva-HOPPart koprodukció alkotói
15:00-16:00 “Te tényleg szoksz röpülni a magasban?”
beszélgetőpartnerek: Flaskay Zsuzsa (középiskolai tanár), Proics Lilla (szakíró, tanár)
Írd meg vélményed!