Második alkalommal rendez a Weöres Sándor Színház a Reményik Suliszínházzal közösen színházi nevelési programhetet. Az előadássorozat betekintést nyújt a színházpedagógiai előadások világába.

A diák és a felnőtt nézők megtapasztalhatják, hogy a kisebb- és nagyobb gyermekeket foglalkoztató problémákat hogyan lehet feldolgozni színházi eszközökkel. Az előadások különleges belső élményt nyújtanak azáltal, hogy a nézők nem csupán külső szemlélői a történeteknek, hanem azok kimenetelét aktívan befolyásolhatják, véleményt mondhatnak az adott cselekmény szereplőinek viselkedéséről, megvitathatják a lehetséges megoldásokat.

„Olyan színházi előadás, amelynek szerves részét képezi a részt vevő nézőkkel folytatott drámamunka. A nézők dramatikus tevékenysége megelőzheti vagy követheti a színjátékot, vagy akár meg is szakíthatja azt. Ez annak függvénye, mikor és hol kerülnek előtérbe azok a döntéshelyzetek, amelyekben valamelyik szereplőnek állást kell foglalnia. A résztvevő nézők éppen az ilyen döntéshelyzetek lehetőségeit tárják fel a maguk játéka során.
A színházi nevelési előadás helyszíne lehet a színház, néha egy művelődési ház megfelelően kialakított terme vagy éppen az iskola.” (Németh Ervin)

Időpont: 2018. május 14-től 18-ig

Helyszín: Weöres Sándor Színház (9700 Szombathely, Akacs M. u. 7.)

A hét részletes programja az alábbi linken tekinthető meg: http://www.wssz.hu/tartalom/cikk/ter-ero-szinhazi-nevelesi-programhet1

Írd meg vélményed!

Új hozzászólás írásához és a hozzászólások megtekintéséhez be kell lépni.