A családdal töltött idő csökkenése, az otthonok digitális átalakulása, a szülő-gyerek együttlét más tevékenységekkel (telefonálás, elmerülés a közösségi médiában, a háttérben bekapcsolt okos TV, házimunka….) párhuzamos megvalósulása révén a gyerekekre irányuló szülői figyelem veszélyesen elaprózódik. A gyerekek azonban nem egy semleges térben maradnak magukra, hanem a piaci érdekektől áthatott világban. A gyerekek kiszolgáltatott fogyasztókká válnak. Nem ritka épp ezért a korai függőségek kialakulása: a képernyő-hatás, a játékfüggőség.
Színházi- nevelési előadásunk e hatássokkal szemben kívánja megerősíteni a gyerekekben a képzelet, a cselekvés és a társas együttlét pótolhatatlan élményét, a választásra, saját döntésre való képességüket – hiszen a felnőttek hiányzó védelmét olykor magunknak kell pótolniuk.
Az előadás a korosztály igényeihez igazodva nagy teret enged a közös játéknak: a belefeledkezésnek és felfedezésnek, az együttműködésnek és a rítusnak, az együttérzésnek és a nevetésnek. Mindezt a színházi jelenetek és a gyerekek szerepbe lépése révén közös történetté formáljuk mindabból, amit csak a képzeletük felszabadít bennük.
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!