A 100 perces program előkészítő foglalkozással kezdődik, majd a résztvevő osztály megnézi A nagy hadronütköztető előadást, amit feldolgozó foglalkozás követ.
A Színház Folyóirat online hasábjain ezt olvashatjuk az előadásról:
“A darabban felvetett kérdések szép szimbóluma a Nagy Hadronütköztető, ahol fénysebesség közeli erővel ütköztetnek protont protonnal, vagy ólomatommagot ólomatommal. A legalább 7000 fizikus, akiknek hozzáférése van a részecskegyorsítóhoz, olyan kérdésekre keresi a választ, amelyek közelebb hozhatnak a világegyetem megértéséhez, mint például, hogy milyen természetű a “fekete anyag”, ami a világegyetem tömegének 96%-t alkotja és, ami az eddigi tudomány számára megfoghatatlan. Az előadásban a 27 km-es ütkőztetőgyűrű a pár négyzetméteres lakás, az élet, a nemzet, az emberek. A Nagy Hadronütköztető szimbóluma univerzálissá emeli a három szereplő életét, ezekkel a problémákkal a világ másik oldalán élő ember is küzdhet.”
Diákok írták:
“Számomra azt mutatta meg hogy mennyire lekorlátolja a gondolkodásunk az hogy milyen közegből indul egy ember, kiválóan rámutattott az én gondolkodásom korlátaira amelyeken való tovább lépés szerintem létfontosságú hogy eredményes lehessek majd abban amit kezdek az életemmel.”
“Talán azt éreztem üzenetnek hogy tanuljuk meg jobban kezelni a párkapcsolatok nehézségeit, és hogy kezdjünk el értelmesen gondolkodni. De bármi is volt az üzenet, nagyon élveztem az előadást, feldobta a napomat!”
“Az emberek sokszor a mindennapi problémák miatt nem tudnak boldog párkapcsolatban élni, túlságosan leköti őket a pénzkeresés és a megélhetés. Számomra az előadás rávilágított arra, hogy mindannyian képesek vagyunk ebbe a hibába esni, ezen viszont képesek vagyunk változtatni, ha teszünk érte és eléggé elszántak vagyunk.”
Mi a viszonyunk a családunk értékválasztásaihoz?
Kortárs színház.
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!