A test rajzolta útjaink

Színházi szakemberek összbenyomása: 
Még nem érkezett értékelés.

Ajánlások
x
Pedagógusok:
Még nem értékelték.
x
Résztvevők:
Még nem értékelték.

A test rajzolta útjaink

RIM – Radnóti Ifjúsági Műhely

A RIM az ArtMan Egyesülettel és a Budapest Esély Nonprof. Kft-vel részvételi színházi csoportot indított fogyatékossággal élő és ép fiatal felnőttekkel. A közös munka során az alkotófolyamaton keresztül próbálták egymás helyzetét jobban megérteni. A speciális igényű és ép résztvevők együtt és egyenértékűen, közös témafelvetések és döntések mentén vettek részt a mozgásos és szituációs foglalkozásokon, hogy újszerű cselekvési lehetőségeket próbáljanak ki. A Radnóti harmadik részvételi színházas projektjének célja ezzel a módszerrel az integrációt elősegítő közös jövőképalkotás volt.
Elérhető
1. évfolyam-Felnőtt

A program alapszinten felszerelt színházi térbe utaztatható
A program nyitott, a résztvevőknek nem szükséges ismerniük egymást

A program fő pedagógiai célja

  • Prevenciós célú

Műfaj

  • Részvételi színház

Kapcsolattartó(k)

  • Radnóti Ifjúsági Műhely

Térítés

  • A program ingyenes.
  • A program fogad szakmai látogatókat.
Kedvencekhez adom Jelentkezem a programra Program értékelése
A foglaláshoz be kell lépni

Mi történik a programon?

A Radnóti Színház harmadik alkalommal hirdette meg részvételi színházi programját. Ebben az évben a Radnóti Ifjúsági Műhely (RIM) különleges kurzust tartott fiatal felnőttek számára, belefoglalva a sajátos szükségletű, fogyatékossággal élő fiatalokat is: egy kollektív alkotófolyamaton keresztül vállalkoztak a társadalmi inklúziót elősegítő, közös jövőképalkotásra. A Közelítő beszédes cím, hiszen az inklúzió felé vezető első lépés, hogy elkezdjünk közeledni egymáshoz.

Radnóti Színház az ArtMan Egyesület és a Budapest Esély Nonprofit Kft. együttműködésével, valamint a Lengyel Intézet támogatásával közösen indította el Közelítő részvételi színházi csoportját különböző sajátos szükségletű, atipikus és tipikus fiatal felnőttekkel. A résztvevők a november közepén indult közös alkotómunka során próbálták egymás helyzetét jobban megérteni. A fiatalok együtt és egyenértékűen, közös témafelvetések és döntések mentén vettek részt a mozgásos és szituációs foglalkozásokon, hogy komfortzónájukból kilépve tapasztalják meg a kölcsönös megértéssel, elfogadással és együttműködéssel áthidalható problémás élethelyzeteket.

A 16 alkalomból álló alkotófolyamatról Kőrösi Máté filmrendező dokumentumfilmet készített. Az elkészült film része lesz annak az érzékenyítő programnak, melynek keretein belül 2023. őszétől a RIM munkatársai diákok számára tartanak tematikus workshopokat.

A részvételi színházi csoportot az Artman Egyesület tagja, Mészöly Andrea táncművész-koreográfus, szomatopedagógus és a RIM munkatársa, Szendrey Gitta drámainstruktor-művészetterapeuta vezették. A foglalkozások során az irányított beszélgetések mellett a mozgásos és szomatikus gyakorlatokat színházi és drámapedagógiai formákkal ötvözték. A munkamódszerek és szemléletek izgalmas találkozásából, valamint a csoport ötleteiből, kérdéseiből, gondolataiból forrta ki magát az utazás tematikája, ami a projektzáró, A test rajzolta útjaink c. előadás alapját adta. Ezt 2023. áprilisában háromszor is láthatta a közönség a Jurányi Házban.

A részvételi színház küldetéséhez szervesen kapcsolódva a – hátrányokkal küzdő társadalmi csoportok munkaerőpiaci megerősödésére létrejött – Budapest Esély az áprilisi előadásokra Élő Könyvtárat szervezett alkalmanként nyolc élő, „kikölcsönözhető” könyvvel. A nyolc „könyv” ez esetben érintett, fogyatékossággal élő embereket jelentett. Az érzékenyítő program célja az előítéletek csökkentése és a tabukkal való leszámolás. Az Élő Könyvtárban a könyvek élő emberek, elmesélik saját történetüket és az „olvasók” bátran kérdezhetnek tőlük érintettségükkel kapcsolatosan. A beszélgetés során az „olvasók” szembesülhetnek (és leszámolhatnak) saját előítéleteikkel, sztereotípiáikkal.

Sokat beszélünk a társadalmi felelősségvállalásról, de nem árt megmutatni, hogy valósulhat meg a saját életünkben. Gyakran már az is segítségnek számít, ha tolerálunk valamit. A nyitottság, az egymás felé fordulás nagyon fontos. Segíteni kell, mert attól mindenkinek jobb lesz. Ne legyünk restek a jóra, ilyen egyszerű.” – mondta el Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója, aki az idei évadban a színház által indított „érzékeny ügyeink” kampányban is az akadálymentesség fontosságára hívja fel a figyelmet.

A program Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával valósult meg.


A program részletei

Foglalkozásvezetők

  • Mészöly Andrea
  • Szendrey Gitta

Alkotók

  • Csoporttagok: Borsos Dávid, Kalló Sára, Marosi Bence Levente, Pózner Vanda, Sarkadi Berta.

Résztvevői kör

  • A program nyitott, a résztvevőknek nem szükséges ismerniük egymást

Résztvevők aktivitása

  • A központi problémáról gondolkodhatnak
  • Beszélgetésben vehetnek részt

Alkalmak

  • 110 perc - Részvételi színház, Részvételi színház

A program pedagógiai jellemzői

A program fő pedagógiai célja

  • Prevenciós célú

Téma

  • Emberi kapcsolatok
  • Egyén és társadalom
  • Identitáskeresés, identitásválság

Támogatók, szakmai partnerek

Budapest Főváros Önkormányzata

Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!

A program értékléséhez és a hozzászólások megtekintéséhez be kell lépni.