Ablak

Színházi szakemberek összbenyomása: 
Még nem érkezett értékelés.

Ajánlások
x
Pedagógusok:
Még nem értékelték.
100%
Résztvevők: 100 %
4 résztvevőből 4 ajánlja.

Ablak

Láthatáron Csoport

Egy 16 éves fiú próbál önálló életet kezdeni, kiszabadulni otthonról, megszabadulni az anyja által rárakott terhektől és szembenézni a múltjával. De az önállóságnak ára van. Az anyja csak egy kis csendre vágyik, azonban az utca zaját, a kinti történéseket nem tudja kizárni az életéből. Nem bír szabadulni az újsághírtől, amit korábban olvasott. Az apa nem akar apa lenni, inkább csak túlélni próbál. Úgy érzi, jobb sorsot érdemelne, mint amit kapott. Egy fiatal útját követhetjük, születése előtti időtől, élete sorsdöntő pillanatáig.
Már nem játsszák
9. évfolyam-Felnőtt

A program osztályterembe, iskolai térbe utaztatható
A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk

A program fő pedagógiai célja

  • Emberi / társadalmi kérdéseket felvető

Műfaj

Kapcsolattartó(k)

  • Varga Tímea

Térítés

  • Egyszeri, csoport után fizetendő alapdíj: 100,000Ft + Áfa
  • Teljes program jegyár résztvevők számára: 2000
  • A program fogad szakmai látogatókat.
  • Szakmai jegy ára: 1500

A szinhazineveles.hu-n keresztül bejelentkezőknek nyújtott kedvezmények

  • Jegyár kedvezmény: 10 %
  • Ingyenes szakmai jegyek száma/program: 2 db
  • Egyéb extrák:

    vidéki hátrányos helyzetű iskolákba az előadást ingyenesen is visszük, pályázati támogatásaink függvényében

Kedvencekhez adom Jelentkezem a programra Program értékelése
A foglaláshoz be kell lépni

Mi történik a programon?

Az Ablak bemutatója 2015. február 15-én volt a Trafó Kontrában. A 2015-től a Jurányi Inkubátorház Gólem termében és középiskolákban játsszuk az előadást.  Edward Bond, a kortárs brit drámairodalom egyik legendás alakja kimondottan fiatal közönségeknek írt drámája éles helyzeteket mutat be, és éles kérdéseket tesz fel nézőinek.  Egy széthulló család életén keresztül foglalkozik a társadalmi környezet hatásával egy család életére, a családon belüli kapcsolatokra. Érintett témái a droghasználat, az anya-fiú viszony, az apa-fiú viszony, a múlttal való szembenézés és a felnőtté válás. Egy 16 éves fiú próbál önálló életet kezdeni, kiszabadulni otthonról, megszabadulni az anyja által rárakott terhektől és szembenézni a múltjával.  De az önállóságnak ára van. Az anyja csak egy kis csendre vágyik, azonban az utca zaját, a kinti történéseket nem tudja kizárni az életéből. Nem bír szabadulni az újsághírtől, amit korábban olvasott. Az apa nem akar apa lenni, inkább csak túlélni próbál. Úgy érzi, jobb sorsot érdemelne, mint amit kapott.  Egy fiatal útját követhetjük, születése előtti időtől, élete sorsdöntő pillanatáig. A nő teherbe esésekor az apa elhagyja az anyát. Az anya egyedül neveli fel gyermekét, és drogfüggővé válik- a fia a drogbeszerzője. Az anya végül felfogja, mit tesz a gyermekével és öngyilkos lesz. Az apa visszajön a fiához, elmondja az ő verzióját a közös múltról és az anyáról, de nem történik kibékülés kettejük közt. Az apa elmegy, és a fiú egyedül marad. Sok mindent megértett a múltjából, és újra kezdi az életét-talán. A darab cselekménye a fiú eszmélésének pillanatában ér véget, és a feldolgozó foglalkozás során a fiatalokkal közösen kutatjuk, hogyan folytatódhat a történet. Van-e esélye tisztán látni a 16 éves fiúnak ebben a kinti-benti zűrzavarban és elkezdeni élni újra az életét?

Az előadásunk egy óra hosszúságú. Az előadást egy 45 perces feldolgozó foglalkozás követi, aminek célja, hogy a fiatalok mélyebben megértsék az előadás által felvetett élethelyzeteket, és ők maguk is elmondhassák gondolataikat, érzéseiket a látottakkal kapcsolatban. A foglalkozáson játékos feladatok és az ezekhez kapcsolódó beszélgetések során közösen gondolkodunk a család összes tagjának  személyiségéről, motivációiról, ami reményeink szerint növeli a résztvevők empátiáját és szociális érzékenységét.   Sokszor azt a visszajelzést kapjuk budapesti középiskoláktól, hogy nagyon beleélik magukat az előadásba, ennek a feszültségekkel terhes családnak az életébe, a fiú helyzetébe, és a végén azt érzik, hogy jó volt belelátni mások életébe, megérteni őket, látni, milyen problémái lehetnek családoknak, és ezáltal jobban értékelni azt az életet, amit ők élhetnek.


A program részletei

Foglalkozásvezetők

  • Feuer Yvette

Alkotók

  • Rendezte, fordította, a feldolgozó foglalkozást megtervezte: Bethlenfalvy Ádám
  • Gerner Csaba
  • Fehér Dániel
  • Feuer Yvette

Résztvevői kör

  • A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk

Résztvevők aktivitása

  • A központi problémáról gondolkodhatnak
  • Beszélgetésben vehetnek részt
  • Helyzeteket eljátszhatnak, (meg)cselekedhetnek

Alkalmak

  • 60 perc - Osztályterem-színház, Osztályterem-színház
  • 45 perc - Feldolgozó foglalkozás, Feldolgozó foglalkozás

A program pedagógiai jellemzői

A program fő pedagógiai célja

  • Emberi / társadalmi kérdéseket felvető

Kiknek ajánljuk?

hátrányos helyzetű és nem hátrányos helyzetű fiataloknak

Téma

  • Függőségek
  • Identitáskeresés, identitásválság
  • Emberi kapcsolatok
  • Egyén és társadalom

Kapcsolódó NAT/kerettanterv fejezetek

  • Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek
  • Dráma és tánc
  • Erkölcstan / Etika
  • Magyar nyelv és irodalom

Teaser (videó)

Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!

A program értékléséhez és a hozzászólások megtekintéséhez be kell lépni.