Az 5.a osztály tagjai irodalomórai feladatként együtt készítették el Kukoricza Jancsi Facebookját. Mindenki tudja a profilhoz tartozó jelszót, és bárki bármikor posztolhat itt – mindenféle János vitézhez köthető dolgot.
Aztán az üzenőfalon megjelenik egy megkötözött, álarcos alak képe, feje fölött, a falon „Az osztály vesztese” felirattal, és nem lehet tudni, hogy ki készítette és posztolta. Sem azt, hogy ki van a fotón. Az 5.a-ból bárki lehet a tettes. És az áldozat is.
A Wéber Anikó nagy sikerű regényéből készült előadás tíz ötödikest mutat be.
Elérhető
5-7. évfolyam
A program (legalább egy alkalma) csak fix helyszínen érhető el A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk
Az előadást követő feldolgozó foglalkozáson (amelyre a színházban és az iskolában is sor kerülhet) először a történetben megismert 10 szereplővel foglalkozunk: motivációikkal, félelmeikkel, az osztályon belüli helyzetükkel és a többiekkel való viszonyaikkal. Majd az osztályközösség dinamikáin gondolkodunk, ezáltal körüljárva a bátorság, az egymásról alkotott vélemények és a népszerűség kérdéskörét.
Végül a diákok az előadás cselekményét indító konfliktusban érintett szereplők, a helyzetet kezelni próbáló tanárok és az ebbe bevont szülők szemszögéből is megfogalmazhatják véleményüket , kipróbálhatják konfliktus- és problémakezelési ötleteiket, így mélyítve a darab központi problémájáról, a verbális és fizikai bántásról kialakított gondolataikat.
A program részletei
Foglalkozásvezetők
Debreceni Luca
Alkotók
SZŐTS ORSI
FRÖHLICH KRISTÓF
VRABECZ BOTOND m.v.
díszlettervező / jelmeztervező SZŐTS ORSI
zeneszerző BADACSONYI GERGELY
a rendező munkatársa JUHÁSZ GABRIELLA
rendező KOLOZSI ANGÉLA
Résztvevői kör
A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!