Az osztályt (némi átrendezés után) a saját termében fogadja a foglalkozásvezető és a játszók. A játéktér és a nézőtér nem különül el, szerves egységet képez. A színházi nevelési előadás első harmadában kerül sor a színházi játék bemutatására, majd ezt követi szünet nélkül az együttgondolkodás és együttjátszás szakasza.
A darab alapjául szolgáló regényt 1975-ben írta az orosz prózaíró, Vlagyimir Zseleznyikov, 1983-ban Rolan Bikov rendező készített belőle nemzetközi sikert arató filmet, amelyet 1986-ban nálunk is bemutattak, majd ezt követően a regény is napvilágot látott magyar nyelven 1987-ben, Harsányi Éva fordításában.
A JÁTÉK CSELEKMÉNYE: Egy vidéki, Moszkvától távoli kisváros iskolájába új tanuló érkezik, Lenka. A nagyapja veszi magához, akinek különös, zárkózott életmódját a kisváros lakói nehezen tolerálják. Az osztály távolságtartóan fogadja Lenkát, aki igyekszik kivívni a társai tiszteletét, mégis az ellenkező hatást éri el: különös arckifejezése és viselkedése miatt ráakasztják a Madárijesztő nevet. Csak egyetlen osztálytárs, Gyimka áll ki mellette. Barátságuk azonban – amely szerelemmé változott át – hamarosan megszakad a fiú gyáva vétke miatt.
A gyerekek az őszi szünet előtti utolsó óra helyett inkább ellógnak moziba. Gyimka azonban szembetalálkozik az osztályfőnökkel, s kiadja a titkot. Mindezt a közben odaérkező Lenka észrevétlenül meghallja.
Az osztály büntetést kap: nem utazhatnak el a kirándulásra. Elhatározzák, hogy megkeresik az árulót. Lenka – látva Gyimka határozatlanságát és gyávaságát – magára vállalja helyette a vétket. Az osztály kiközösíti Lenkát: bojkottot hirdetnek ellene, jó néhányszor kegyetlenül végigkergetik a városon.
Lenka hosszú ideig reménykedik, hogy Gyimka vállalja a tettét, de erre nem kerül sor. Lenka reménye, Gyimkába vetett hite és szerelme mind semmivé válik, amikor Gyimka – hogy magát védje – odacsapódik az osztálytársakhoz, s részt vesz a Lenkát szimbolizáló madárijesztő elégetésében. Lenka úgy dönt, hogy elhagyja a várost. Nagyapja megérti a döntését, s vele utazik el.
KÖZPONTI KÉRDÉSEK: melyek a másság lehetőségei egy többségi közösségben; hogyan viszonyul egymáshoz az igazmondás és az árulás, a közösségi elvárásoknak való megfelelés vagy elhatárolódás; van-e esélye az indulatok és vad ösztönök megzabolázásának. Meddig lehet megbocsátani az ellenünk vétkezőnek?
MŰVÉSZETI CÉL: tér-idő síkok összejátszása új jelentés létrehozására; filmdramaturgia
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!