Hangállam

Kezdés: A nézők egy olyan térbe érkeznek, ahol már jelen vannak a játszók. A foglalkozásvezető (Bagaméry Orsolya) kéri fel őket arra, hogy az előadás bizonyos pontjain aktívan vegyenek részt, segítsenek a továbblépésben. (A foglalkozásvezető, aki színészként részese az előadásnak, csak a végén szólal meg újra, egyébként a foglalkozás-elemeket a színészek szerepből irányítják, annak érdekében, hogy a nézők által gyűjtött szövegeket organikusan építhessék be a produkcióba.)

Első szakasz: a színészek közvetlen hangon építik a történetet mutatják be a főszereplőt (a színészek között szétosztott változó szerep, afféle Jedermann-figura, bárki lehetne a nézők közül), kelését, majd útját az iskola felé narrációval, hangkulisszával jelezzük. A buszon az ottani lármát ellensúlyozza azzal, hogy hallgatót tesz a fülére, telefonján a rádiócsatornák között szörföl, de az adások közé minduntalan életének szereplői vegyülnek, akik mulasztásait kérik számon rajta: újra hangzavar támad, de a lelkiismeret-furdalás miatt, most már a saját fejéből. Emiatt nem figyel, nem hallja meg egy közeledő autó hangját és alákerül. Az utcán járókelők, majd mentősök szövegeiből derül ki, hogy mi történt.

Második szakasz: a Puzzle című dal következik, melyben a fiú végigpásztáz életén, mintegy ezzel jut át annak a fiktív világnak a határára, melyet hangállamnak neveznek. A határőr fogadja, aki beavatja az itt alkalmazott furcsa kommunikációba (a hang irányának kézzel mutatása afelé, akihez beszélünk), majd jelzi, hogy tisztító kúrán kell átesnie, hogy beléphessen az országba.

Interakció a nézőkkel 1.: Ehhez a kúrához a határőr (bora Levente) a nézők segítségét kéri azzal, hogy az őket feszítő problémák összegyűjtésére szólítja fel a jelenlévőket. A gyűjtés: egy székes játék. „Fusson az, aki nem bírja elviselni, hogy…” – itt egy olyan állítás következik, amit a mondó magára is érvényesnek tart. Aki úgy érzi, hogy az állítás rá is vonatkozik, elhagyja a székét. Valakinek nem jut a jelenlévők közül szék, ő lesz az, aki a következő állítást megfogalmazza.

A gyűjtést követően a hangállami tisztítók a határátlépőkből éppen azokat a szavakat „operálják ki” (hangkihúzás-technika), amiket a nézők említettek. A tisztítás végeztével a főhős a hangállami utazás mikéntjével ismerkedik: mozdulatlan csukott szemű alak a különböző nyelvek felidézésével utazza be a világot, majd a tudományos akadémiát látogatják meg az érkezők, ahol a tudósok saját hangjuk észlelésével kísérleteznek, a következő helyszínen pedig kiderül, hogy van templom ugyan, de az igazából minden ember saját teste: ott keresik a belső megnyugvást, a személyes csendet. Vannak persze hitetlenek, aki szoronganak a csendtől. Ekkor különös dolog történik. A főhős spontán dalra fakad, mire egész csoport hangállami rontana rá, hogy „ki volt az?”. Egyikük jó szándékúan jelzi ujjával a csendet, majd megmutatja neki a hangállami fekete piacot, ahol a tisztviselő feketén esküvői dallamot vásárol kedvesének a lánykéréshez. Ez olyan jól sikerül, hogy majdnem maga is lebukik, de rutinosan hárít a többiek előtt. A főhős újabb kérdésére azonban nem kap egyértelmű választ tőle. Helyette megtudjuk milyen a hangállami Váci utca a kereskedelem hivatalos színtere és megismerjük a sokadik Csendkirály palotáját.

Interakció a nézőkkel 2.:  államfőt nagy tisztelet övezi: a tiszt, aki bemutatja (Mesés Gáspár) arra kéri a nézőket, hogy fogalmazzanak meg olyan szlogeneket, amelyek Hangállam nagyszerűségét hirdetik. (pl. Csend a lelke mindennek.) Ezek a mondatok rögtön felkerülnek „csend-király falára”, vagyis az osztálytermi táblára. (Később, amikor a főhős, az előadás végeztével dönteni kényszerül, a táblán látható mondatok is befolyásolják abban, hogy Hangállamban marad.)

A hangállami túra utolsó állomásaként egy középiskolába látogatnak el az érkezők: egy illemtanórát látunk, ahol az a feladat, hogy a tanár prezentációja után a diákok képesek legyenek érzelmi kitöréseiket csitítani, majd teljesen elfojtani. Van egy diák, aki először csak hallgat, majd egyszerre, hirtelen kitör belőle egy dal. A tanár nem tud a helyzettel mit kezdeni: hívja az igazgatót, aki a diák lázadását tapasztalva elmeséli a tilalom kialakulásának történetét: hajdan az emberek ösztöneik rabjaként nem tudták kontrollálni a zene ártalmas hatását, egy-egy reklámzenét hallva azonnal rohantak megvásárolni az adott terméket (a Zenemanipuláció című dal festi a zene ártalmas működését cinikus előadásban). Ennek hatására tiltotta be a zene minden formáját Hangállamban az első Csendkirály, főbenjáró bűnnek minősítve azt. A diákot a történet sem hatja meg, mire az igazgatónő a következményeket is vázolja: tárgyalást látunk, ahol a zenét védelmező bűnös maga ad bizonyítékot a bíróságnak saját vallomásával. Életfogytiglani zenehallgatásra ítélik. És innen már csak a rabokat látjuk, küzdelmüket, az egyetlen fülükbe plántált melódiával a módosított szöveggel visszatérő Puzzle-dal alatt.

Harmadik szakasz: az említett dallam jelzi, hogy visszatérünk a határpontra:  a főhős életéért orvosok küzdenek a műtőasztalon, hozzá pedig újra azok az alakok szólnak, akik az elején korholták. Most azonban kérve kérik, hogy térjen csak vissza, s minden bűne meg lesz bocsájtva. Újra csak a határőr szólal meg, aki döntésre készteti a főhőst: megy vagy marad?

A főhős – megdöbbentő módon – a maradás mellet dönt. Itt ré véget az előadás.

Interakció a nézőkkel 3.: miután kilépünk a fikcióból és rövid beszélgetés következik irányított kérdésekkel (pl. „Miért dönthetett úgy Ádám, hogy Hangállamban marad? Ti hogyan döntenétek?”), a foglalkozásvezető Bagaméry Orsolya egy záró játékot ajánl: akinek van kedve, Ádám székébe ülve fejezheti be a mondatot: „Azért maradok Hangállamben, mert…/Azért nem maradok hangállamban, mert…”. (Pl. azért maradok, mert ott megtalálhatom a belső békét, és azért nem maradok, mert a szeretteim visszavárnak). A nézők válaszai után, a foglalkozásvezető az elérhetőséginket említve közli, hogy szívesen várunk véleményeket, észrevételeket, kérdéseket az email-címünkre, vagy a facebook-oldalunkra. Ezzel ér véget a program.