A MáSzínházban több, mint 12 éve foglalkozunk enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő fiatalokkal. A képességfejlesztő foglalkozások mellett olyan társadalmi kérdésekről készítünk előadásokat, amelyek azt az üzenetet hordozzák, hogy egy világban él ép és sérült ember és ebben a közös világban hasonló problémákkal, nehézségekkel, kihívásokkal és élményekkel találkozunk. Előadásainkban egyenrangú partnerként játszik együtt ép és sérült színész ezzel megmutatva, hogy az inkluzív színház lehetőséget teremt, hogy a fogyatékossággal élő emberek ép társaikkal egyenrangúként alkothassanak.
2015-ben hoztuk létre a hazai és nemzetközi viszonylatban is úttörőnek számító első integrációs színházi előadásunkat Az Ügyelő címmel, amelyben 4 sérült és 4 ép színész játszott közösen. Az előadást tantermi keretek között több, mint 10 iskolában játszottuk drámapedagógiai foglalkozással egybekötve. Az előadást két évig repertoáron tartva, összesen 20 alkalommal játszottuk nyilvánosan és 2015-ben meghívást kaptunk a POSZT-OFF programjába is.
Mi a KépMás?
A KépMás – Próbálom túlkiabálni magam című előadást 2017. április 27-én mutattuk be a Jurányi Házban. Az előadásban három sérült és két ép értelmű színésznő játszik egyenrangú partnerként, közösen. Az előadás arra keresi a választ, hogy milyen kihívásokkal néz szembe ma egy sérültként és egy épként címkézett nő gyermekkorától a kapuzárásig? Dittiről azt mondják, hogy fura. Azt szeretné, ha nem elfordulnának az emberek, hanem odamennének hozzá, és megkérdeznék, hogy miért. Szabina, Ditti nővére nagyon szeretne különleges lenni, kitűnni a tömegből, mégis folyamatosan úgy érzi, hogy átlagos.
A testvérpár története a játszók személyes élményei, emlékei alapján jött létre, és nem titkolt célja csökkenteni a szakadékot az épek és sérültek között.
"Épség" és "fogyatékosság"
Család, női szerepek
Nemzeti Tehetség Program (Emberi Erőforrások Minisztériuma)
Ferencvárosi Közösségi Alapítvány
NIOK Alapítvány
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!