Középiskolai Beavató Program

Színházi szakemberek összbenyomása: 
Még nem érkezett értékelés.

Ajánlások
x
Pedagógusok:
Még nem értékelték.
x
Résztvevők:
Még nem értékelték.

Középiskolai Beavató Program

Tünet Együttes

Középiskolai és felsőoktatásban tanuló diákok részére kialakított beavató programunk célja a kortárs művészetek, kiemelten a kortárs táncszínház megismertetése a tízes és húszas éveikben járó korosztállyal interaktív és szórakoztató formában. A program két, időben és térben elváló, de gondolatilag egy egységet képező részből áll: egy iskolai keretek között megvalósuló beavató foglalkozásból illetve egy színházlátogatásból és azt követő beszélgetésből.
Elérhető
9-13.
évfolyam

A program (legalább egy alkalma) csak fix helyszínen érhető el
A program nyitott, a résztvevőknek nem szükséges ismerniük egymást

A program fő pedagógiai célja

Műfaj

Kapcsolattartó(k)

  • Halász Glória

Térítés

Kedvencekhez adom Jelentkezem a programra Program értékelése
A foglaláshoz be kell lépni

Mi történik a programon?

Iskolai beavató foglalkozás

A beavató foglalkozás  keretében a társulat tagjai, valamint egy drámapedagógus egy dupla óra keretén belül adnak bepillantást a kortárs táncszínházba, a Tünet Együttes egy előadásához kapcsolódóan.

A foglalkozás 90 percben valósul meg: egy sor mozgásos, szöveges és drámai gyakorlatot (térérzékeléssel, koncentrációval, kontaktusteremtéssel, önismerettel kapcsolatos improvizatív feladatokat), tartalmaz, amelyeket a diákok a táncosokkal közösen sajátíthatnak el.
A foglalkozást tanítási időben, az iskola órarendjébe illesztve tartjuk, az intézmény által biztosított terekre alkalmazva, közösen egyeztetett időpontokban.

Helyszín: az oktatási intézmény
Időtartam: 2 x 45 perc

Előadás és beszélgetés a Tünet Együttes tagjaival

A program második része a Tünet Együttes egy, repertoáron lévő előadásának megtekintése. Az előadás-látogatásra az iskolai beavató foglalkozásokat követően kerül sor, így a diákok már élményekkel és előzetes ismeretekkel gazdagon tekinthetik meg az előadást.

Ezt követően beszélgetést szervezünk, melyben a diákok kötetlen formában vitathatják meg benyomásaikat az előadások alkotóival, ugyanakkor az itt felmerülő kérdéseket összekapcsolhatják az iskolai foglalkozás tapasztalataival.

Az iskolai beavató foglalkozásokat az iskolák számára ingyenesen szervezzük, a színházlátogatásra pedig a színházakkal együttműködésben kedvezményes diákjegyeket biztosítunk.

Második lépcső

A 2011-2012-es évadban a Tünet Együttes elindította középiskolai beavató programjának második lépcsőjét. A több órás műhelymunkák alkalmával a program első lépcsőjén már részt vett, önkéntesen jelentkező diákokból álló kisebb csoportokkal dolgozunk együtt, több teret adva ezzel a személyes megnyilvánulásoknak, egyéni ötleteknek. A workshopokon 2012 májusában a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjai vettek részt.


A program részletei

Foglalkozásvezetők

  • Nyári Glória

Alkotók

  • Furulyás Dóra, Szabó Réka, Szász Dániel, Tóth Zoltán, Vadas Zsófia Tamara

Résztvevői kör

  • A program nyitott, a résztvevőknek nem szükséges ismerniük egymást

Résztvevők aktivitása

  • A központi problémáról gondolkodhatnak
  • Helyzeteket eljátszhatnak, (meg)cselekedhetnek

Alkalmak

A program pedagógiai jellemzői

A program fő pedagógiai célja

Téma

  • Tánc, mozgás, testtudat

Kapcsolódó NAT/kerettanterv fejezetek

  • Dráma és tánc

Teaser (videó)

Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!

A program értékléséhez és a hozzászólások megtekintéséhez be kell lépni.