A program után kulisszajárás, más programokba, futó előadásokba való betekintés, találkozás és beszélgetés a bábszínház más egységeiben alkotó mesterekkel, művészekkel, illetve e program jelenlévő alkotóival.
A történet középiskolás és felnőtt szereplői egyaránt nem értenek szót egymással, nem értik egymás viselkedését, úgy érzik, nem számíthatnak egymásra. A családi válságok pedig legyűrűznek a kamaszok életébe is. Az előadás fókuszában az a kérdés áll, hogy mit tegyen egy kamasz és mit ne a saját szabadsága érdekében.
Az előadás műfajából adódóan zárt színházi részekből és nyitott drámamunkából áll – ez utóbbiakat a színészek közreműködésével egy drámatanár vezeti.
A diákok a drámamunka során nézőből résztvevővé válnak, a közös gondolkozás és játék segítségével véleményt mondhatnak, álláspontokat ütköztethetnek, foglalkozhatnak a felvillantott helyzetek és a történet alakulásával.
NKA - Nemzeti Kulturális Alap
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!