Majdnem

Színházi szakemberek összbenyomása: 
Még nem érkezett értékelés.

Ajánlások
100%
Pedagógusok: 100 %
4 pedagógusból 4 ajánlja.
100%
Résztvevők: 100 %
2 résztvevőből 2 ajánlja.

Majdnem

Paralel Alkotócsoport

Középiskolás osztályoknak szóló 90 perces színházi nevelési előadás a lehetőségek felismerésének és kihasználásának fontosságáról
Átmenetileg nem elérhető
9-13.
évfolyam

A program osztályterembe, iskolai térbe utaztatható
A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk

A program fő pedagógiai célja

  • Emberi / társadalmi kérdéseket felvető

Kapcsolattartó(k)

  • Török Tímea

Térítés

  • Egyszeri, csoport után fizetendő alapdíj: egyeztetés szerint
  • A program fogad szakmai látogatókat.
Kedvencekhez adom Jelentkezem a programra Program értékelése
A foglaláshoz be kell lépni

Mi történik a programon?

Az előadás fókuszában két gimnazista fiatal, Dávid és Fruzsi viszonya áll. Négy kiragadott pillanatban, négy jeleneten keresztül kettejük döntéseit és lehetőségeit vizsgáljuk meg, a történetükön keresztül pedig közösen gondolkodunk. Az előadás nem csak főszereplőinek korában, de a felvetett problémaköröket tekintve is közel áll a résztvevők aktuális élethelyzetéhez. A jeleneteket elválasztó interaktív részek során saját életünkre értelmezzük a látott helyzetekben felmerülő kérdéseket, és a kialakult különböző vélemények összevetésével gondoljuk tovább azokat. Mi akadályoz meg abban, hogy azt csináld, amit szeretnél? Van olyan, hogy soha vissza nem térő alkalom, örökre elszalasztott lehetőség? Mi kell ahhoz, hogy cselekedj? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések segítenek hozzá, hogy az előadás végén közösen megalkossuk történetünk lehetséges folytatásait, melyekből mindenki magával viheti a saját tanulságát.


A program részletei

Foglalkozásvezetők

  • Fodor Fanni
  • Kabdebon Dominik

Alkotók

  • Fodor Fanni
  • Kabdebon Dominik
  • Török Tímea

Résztvevői kör

  • A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk

Résztvevők aktivitása

  • A történet alakulását vagy a karakterek cselekedeteit befolyásolhatják
  • A központi problémáról gondolkodhatnak
  • Beszélgetésben vehetnek részt
  • Helyzeteket eljátszhatnak, (meg)cselekedhetnek
  • Rendezhetik egymást vagy az alkotókat

Alkalmak

A program pedagógiai jellemzői

A program fő pedagógiai célja

  • Emberi / társadalmi kérdéseket felvető

Téma

  • Emberi kapcsolatok
  • Identitáskeresés, identitásválság

Kapcsolódó NAT/kerettanterv fejezetek

  • Dráma és tánc

Teaser (videó)

Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!

A program értékléséhez és a hozzászólások megtekintéséhez be kell lépni.