Petőfi Sándor: János vitéz

Színházi szakemberek összbenyomása: 
Még nem érkezett értékelés.

Ajánlások
x
Pedagógusok:
Még nem értékelték.
x
Résztvevők:
Még nem értékelték.

Petőfi Sándor: János vitéz

PartVonal Műhely

Jancsi, a szegény pásztorfiú, szeretne boldog lenni szerelmével, Iluskával. Kényszerű vándorlása után, számtalan próbatételen túljutva érkezik meg Tündérországba ahol megtalálja szerelmét és az örök boldogságot. Milyen lehet Tündérország? Lehet-e örökké boldogan élni? Boldog e valóban, ki célba ért? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre próbálunk választ találni az előadást követő Vitaszínházban. • Tananyaghoz kapcsolódó, interaktív előadás, nem csak diákoknak. • Szórakoztatni, vagy nevelni akar? Mindkettőt, de úgy, hogy egyik ne zárja ki a másikat, - mindegyik a másikból következzék
Elérhető
4-8.
évfolyam

A program alapszinten felszerelt színházi térbe utaztatható
A program nyitott, a résztvevőknek nem szükséges ismerniük egymást

A program fő pedagógiai célja

Kapcsolattartó(k)

  • Quintus Konrád

Térítés

  • Teljes program jegyár résztvevők számára: József Attila Színházban 2000.-/fő Marczibányi téren 1200.-/fő
  • A program fogad szakmai látogatókat.
  • Szakmai jegy ára: 1000.-

A szinhazineveles.hu-n keresztül bejelentkezőknek nyújtott kedvezmények

  • Jegyár kedvezmény: 5% %
  • Ingyenes szakmai jegyek száma/program: 4db db
  • Egyéb extrák:

    Exluzív beszélgetés az alkotókkal. József Attila Színházban kulisszajárás és Beavató plusz bérlet

Kedvencekhez adom Jelentkezem a programra Program értékelése
A foglaláshoz be kell lépni

Mi történik a programon?

Petőfi Sándor

JÁNOS VITÉZ

Általános iskolai tananyaghoz kapcsolódó interaktív, zenés előadás

Jancsi, a szegény, pásztorfiú, szeretne boldog lenni szerelmével, Iluskával. Kényszerű vándorlása után, számtalan próbatételen túljutva érkezik meg Tündérországba ahol megtalálja szerelmét és az örök boldogságot. Milyen lehet Tündérország? Lehet-e örökké boldogan élni? Boldog e valóban, ki célba ért? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre próbálunk választ találni az előadást követő Vitaszínházban.

Mi a beavató színház?

  • Tananyaghoz kapcsolódó, interaktív előadás, nem csak diákoknak.
  • Szórakoztatni, vagy nevelni akar? Mindkettőt, de úgy, hogy egyik ne zárja ki a másikat, – mindegyik a másikból következzék
  • Hidat képez a gyermek és a felnőtt színház között.

A program részletei

Foglalkozásvezetők

  • Quintus Konrád

Alkotók

  • Quintus Konrád, Szegedi Tamás, Fekete János Jammal, Juhász Kati

Résztvevői kör

  • A program nyitott, a résztvevőknek nem szükséges ismerniük egymást

Résztvevők aktivitása

  • A központi problémáról gondolkodhatnak
  • Beszélgetésben vehetnek részt

Felnőtteknek (is) szóló változatok

  • Családi változat elérhető
  • Cégeknek készült változat elérhető

Alkalmak

A program pedagógiai jellemzői

A program fő pedagógiai célja

Kiknek ajánljuk?

Bárki

Téma

  • Emberi kapcsolatok

    Tananyaghoz kapcsolódó, interaktív, zenés előadás, nem csak diákoknak.

Kapcsolódó NAT/kerettanterv fejezetek

  • Magyar nyelv és irodalom

    Petőfi Sándor: János vitéz

Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!

A program értékléséhez és a hozzászólások megtekintéséhez be kell lépni.