„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom” – közölte Pierre Anthon. „Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezután Pierre elhagyta az iskolát, és felült egy szilvafára. Pierre szerint minden csak azért kezdődik el, hogy egyszer véget érjen; határozottan kiabálja a fa tetejéről, hogy az élet egy nagy színjáték, és csak arra megy ki az egész, hogy úgy csináljunk „mintha”; úgy véli, hogy az életben nem létezik olyan dolog, ami igazán számít. Pierre osztálytársai megijedtek. Nem akarták elfogadni az életet olyannak, amilyennek Pierre lefestette. Hinni akartak abban, hogy viszik valamire, hogy lesz belőlük valaki, hogy rengeteg mindennek van értelme, és igenis vannak dolgok, amelyek számítanak, amelyek fontosak. Ezért mindennél fontosabb lesz számukra, hogy ezt bebizonyítsák Pierre-nek. Gyűjtésbe kezdenek, a „fontos dolgok” gyűjtésébe. A tárgyakat egy régi pajtába hordják. A játékszabály: csak olyan dolog kerülhet a halomra, ami igazán fontos. A „játék” azonban egy pont után már túlságosan nagy áldozatokat követel…
A program során több ponton kinyitjuk a történetet a résztvevők felé, hogy együtt gondolkozhassunk a Pierre Anthon és lázadó fiú osztálytársai által felvetett kérdéseken.
A színházi nevelési előadás kiindulásként szolgáló irodalmi alapanyaga Janne Teller Semmi című világhírű regénye. A dán ifjúsági regény hátborzongatóan izgalmas. Talán e kettősséget jól példázza, hogy Dániában előbb botránykönyvnek minősítették és betiltották, majd a megjelenést követő évben, 2001-ben, elnyerte a dán Kulturális Minisztérium Gyermekkönyv-díját, és kötelező olvasmánnyá nyilvánították.
A program központi kérdése: „Mit jelent valakinek lenni?”
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!