Hermia szerelmes Lysanderbe, Lysander kívánja Hermiát, Demetrius akarja Hermiát, Heléna szenved Demetrius miatt. Pukk összepipacsozza Lysandert és Demetriust, ezek ketten most már Helénát akarják. Heléna továbbra is szenved. Hermia féltékeny. Pukk egy manó. Titánia és Oberon tündérek. Titániát összepipacsozza Oberon, ezért Titánia szeretkezik egy szamárral. Nem lennék a helyükben.
Már nem játsszák
10-13. évfolyam
A program (legalább egy alkalma) csak fix helyszínen érhető el A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk
A ráhangoló foglalkozás során (amelyre az iskolában, vagy az előadás estéjén a színházban is sor kerülhet), először a csoport Shakespeare-hez kapcsolódó asszociációival és elvárásaival foglalkozunk. Majd az előadás szereplőit meghatározó három szint: a mesteremberek/színészek, az athéni nemesek és a tündérek működésével, színpadi megjelenítésének lehetőségeivel kísérletezünk, különös tekintettel a tündérek jellemzését és megmutatását célzó esztétikai döntésekre.
A feldolgozó foglalkozáson (amely egy következő napon az iskolában zajlik) a diákok számára legmeghatározóbb pillanatoktól elindulva foglalkozunk az előadás színpadi eszközeinek elemzésével és az előadás két központi témájával: a szerelemmel és a színházi működés, a színház világban betöltött szerepének reflexiójával.
A program részletei
Foglalkozásvezetők
Debreceni Luca
Alkotók
Théseus, Oberon ILYÉS RÓBERT
Hippolyta, Titánia TAKÁCS KATALIN
Philostratus, Pukk FEKETE ÁDÁM m.v.
Lysander FRÖHLICH KRISTÓF
Demetrius CHOVÁN GÁBOR
Hermia HARTAI PETRA
Heléna SPOLARICS ANDREA
Égeus LUGOSI GYÖRGY m.v.
Böröndi Bence, színész BÖRÖNDI BENCE
Göndör László, rendező, Mustármag GÖNDÖR LÁSZLÓ m.v.
Hajmási Péter, színész, Porszem HAJMÁSI PÉTER m.v.
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!