A Vigyázz, kész, állj! egy osztálytermi drámás foglalkozás, ami a kiégés, iskolai túlterheltség és a bullying témáját helyezi középpontba. Az előadás elsősorban líceumos korosztály számára készült. Célunk, hogy beszélgetést kezdeményezzünk a diákokkal az őket is érintő problémákról. Nem végérvényes megoldásokat keresünk – hiszen a felvetett kérdések természetüknél fogva sokrétűek –, hanem olyan biztonságos helyzetek megteremtésén dolgozunk, ahol a gyerekek lehetőséget kapnak arra, hogy minél relevánsabb módon tudjanak hangot adni a véleményüknek.
Elérhető
8-13. évfolyam
A program osztályterembe, iskolai térbe utaztatható A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk
Az előadás első felében egy húsz perces jelenetet látnak a diákok, amolyan mozgóképet, ami vizuálisan modellezi a túlterheltség és bullying alaphelyzetét. A jelent központi alakja többszörösen is kitett helyzetben találja magát, folyamatosan instrukciók érik, amelyek teljesítése egyre nehezebbé válik.A jelenetet előzetesen megbeszélt szabályok alapján a diákok is alakíthatják.
A foglalkozás második felében a látott jelenet értelmezése következik. Kiscsoportokban dolgozva, drámás játékok segítségével gondolkodunk a felvetett témákról, megoldási lehetőségekről, a történet különböző szereplőinek igazságáról.
A program részletei
Foglalkozásvezetők
Kedves Kriszta
Fazakas Réka
Tatár Zsuzsanna
Varga Péter
Szántusz Noémi
Alkotók
Kedves Kriszta
Varga Péter
Fazakas Réka
Tatár Zsuzsanna
Szántusz Noémi
Résztvevői kör
A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk
Résztvevők aktivitása
A történet alakulását vagy a karakterek cselekedeteit befolyásolhatják
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!