A középiskolások számára készülő színházi nevelési előadás középpontjában társadalmi és interperszonális szerepeink és státuszaink állnak, egyben górcső alá veszi az iskolarendszert is.
Már nem játsszák
10-13. évfolyam
A program alapszinten felszerelt színházi térbe utaztatható A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk
Minden középiskolás és a környezetében élő felnőtt tisztában van a határfeszegetés fejlődéslélektani szerepével és fontosságával, mégis mindennapos konfliktusokat okoz annak megélése.
A szabad szellemiségéről híres középiskola diákjai egy éjjel felmásznak az iskola homlokzatára, és az ott álló két szobor gyerekalakot felöltöztetik, az iskola címerére pedig feliratot akasztanak: zéró tolerancia.
– Itt sok mindent eltűrünk, de azért ez már túlmegy minden határon.
– Ez?
– Ez. Összehívjuk a fegyelmi tanácsot.
A középiskolások számára készülő színházi nevelési előadás középpontjában társadalmi és interperszonális szerepeink és státuszaink állnak, egyben górcső alá veszi az iskolarendszert is.
A program részletei
Foglalkozásvezetők
Lipták Ildikó
Jobbágy Kata
Szabó Zoltán mv
Szalai Ádám
Téri Gáspár mv
Alkotók
Írta: Kárpáti Pál, Zsigó Anna, Lipták Ildikó
Dramaturg: Zsigó Anna
Színházi nevelési konzulens: Lipták Ildikó
Díszlet, jelmez: Veronika Keresztesová, Kárpáti Pál
Zene: Szabó Sipos Ágoston
Rendezte: Kárpáti Pál
Résztvevői kör
A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk
Résztvevők aktivitása
A történet alakulását vagy a karakterek cselekedeteit befolyásolhatják
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!