Déryné Program Művészeti Közhasznú Nonprofit KFT
http://www.deryneprogram.hu
1131 Budapest,
Reitter Ferenc utca 132 ('J' épület)
Déryné Program:
A Déryné Program missziója a minőségi színházi élmény eljuttatása azokra a területekre is, ahol a kultúrához való hozzáférés lehetősége korlátozott.
A Déryné Program olyan hiánypótló kezdeményezés, amely amellett, hogy összetett módon kíván támogatást nyújtani a színházi szakma eddig perifériára szorult területeinek, igyekszik széles körben megszólítani a magyar színházi élet résztvevőit, felkarolva a kőszínházak mellett az alkotótársulásokat, a befogadó intézményeket és a kultúrafogyasztókat is.
A 2020-ban indult program nemes célkitűzése, hogy feltámassza, felpezsdítse a vidék kulturális életét, színvonalas színházi produkciókat juttasson el az ország minél több településére, a legtávolabbi, legkisebb falvakat is beleértve.
A négy alprogramot – Országjárás, Vándorszínház, Déryné Társulat, Barangoló – magába foglaló program feladatellátása közös kulturális misszió, melynek jelmondata: “Színház mindenkinek!”
KultUp Program:
A KULTUP program célja színházi és művészetoktatási programok eljuttatása középfokú oktatási intézményekbe, élménypedagógiai fejlesztés, kultúraterjesztés, pályaválasztási szemléletformálás és tehetséggondozás céljával. Kiemelt figyelmet fordítunk azokra az intézményekre, ahol korlátozott a kultúrához való hozzáférés lehetősége.
Foglalkozásaink segítségével a társadalmi szerepvállalás szempontjából fontos karakterek, történetek, jellemfejlődések és életpályamodellek bemutatásával, strukturált értékekre épülő szemléletet adunk át a fiatalok számára.
Az alábbi programelemek kerülnek bemutatásra dinamikus váltakozásban a számtalan tanárunk és partnerintézményünkön keresztül: Színházi előadás, Tantermi színházi előadás, Szünetszínházi előadás, Rendhagyó irodalom- és drámaóra, Interaktív művészeti produkció, Művészeti verseny, Tehetségkutató foglalkozás, Bemutató foglalkozás.
KultUp tanári kar:
Pomlényi Attila, az Oktatási referensünk fejleszti a dráma-és élménypedagógiai foglalkozásokat az alábbi óraadókkal: Kálócz László, Szilvási Dániel, Balogh Eszter, Hodászi Ádám, Tóth Péter Lóránt, Ákli Krisztián, Poprádi Norbert, Bánki Beni, Millei Mónika, Prainer Petra, Balog Réka, Bárdi Gergő, Szélpál Eszter, Poprádi Norbert, Fekete János Jammal, Benedekffy Katalin, Várnagy Andrea, Szemerédi Bernadett, Széplaky Géza, Dányi Krisztián, Kolti Helga, valamint Turi Bálint.
KultUp partnerintézményei:
Kelet-Nyugati Alkotóműhely
Ludwig Trupp
EPIKA Kulturális és Művészeti Alapítvány
Győri Nemzeti Színház
Kaposvári Csíky Gergely Színház
Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Budapesti Filharmóniai Társaság
Ülj Közelebb Produkció
Déryné Társulat
Rippel Akadémia
EUREKA GAMES
Színház-és Filmművészeti Egyetem
Rákóczi Szövetség
Nemzeti Emlékezet Bizottság
Szervezet alapításának éve: | 2020 |
Első színházi nevelési program éve: | 2023 |
Eddigi különböző programjaink száma: | 1 db |
Színházi neveléssel foglalkozók száma: | 9 fő |
Nevelési program alkalmak száma (előző évad): | 0 alkalom |
Résztvevők színházi nevelési programjainkon (előző évad): | 0 fő |
Elért iskolák száma (előző évad): | - |
A Déryné Program további alprogramjai és az alprogramok rövid bemutatása:
ORSZÁGJÁRÁS
Az Országjárás alprogram célkitűzése, hogy magas minőségű, színvonalas színházi produkciókat juttasson el az ország minél több településére, különös tekintettel azokra a helyekre, ahol az ott élők eddig hiányt szenvedtek a magas kultúra terén.
BARANGOLÓ
A Barangoló alprogram célja, hogy lehetőséget és szakmai támogatást nyújtson pályájuk elején lévő előadóművészeknek, fiatal – kőszínházi struktúrán kívüli – művészeti társulatoknak, alkotóközösségeknek ötleteik megvalósításához.
DÉRYNÉ TÁRSULAT
A Déryné Programon belül megalapítottuk kis létszámú saját társulatunkat. A társulat különleges helyzetéből fakadóan fel tudja és fel is akarja vállalni azt a társadalmi küldetést, hogy repertoárjával megteremtsen egy olyan egységet, melyre mindannyian közös alapértékként tekinthetünk.
A kultúra identitásképző szerepének fontosságát alapul véve olyan klasszikus, nagyobb arányban pedig magyar szerzők műveit visszük színre, amelyek az érték és élmény mezsgyéjén fogalmazzák meg a mai világ számára mértékadó gondolatvilágukat. A hagyományőrzés igénye mellett fontos szempont, hogy a művek izgalmas és innovatív színrevitelben fogalmazódjanak meg.
VÁNDORSZÍNHÁZ
A Vándorszínház alprogram kiemelt feladata a kis lélekszámú, kulturálisan elszigetelt településekre történő eljutás, magas színvonalú színházi előadások utaztatása. E misszió jegyében jött létre a közösségépítést is szolgáló lehetőség, hogy egy napon belül két előadást (gyermek/ifjúsági és felnőtt) is biztosítunk a befogadó részére. A különböző összetételű csomagokat az előadások között találják az érdeklődők.