Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet
http://escargohajoja.hu
7633 Pécs,
Endresz György utca 2/b
Fő tevékenységét tekintve az Escargo hajóját nem egyszerű behatárolni vagy egy-két szóval kifejezni. Alapvetően ez egy színjátszó csapat, rendezőkkel, színészekkel. Ez így rendben is volna. Ám ha csak ennyiről volna szó, akkor semmiben sem különbözne a többi színjátszó társulattól. Mindenkinek megvannak a saját erényei, ahogy az Escargo csapatának is, ami főként a közösségben való gondolkodásban, a felek közti egyenlőségben és az egymás iránti tiszteletben mutatkozik meg.
„Nálunk a szerepek nem különülnek el élesen, mi inkább vagyunk moderátorok, semmint rendezők vagy tanárok. Tulajdonképpen mi vagyunk azok, akik eszközként szolgálunk a gyerekek számára, azért vagyunk, hogy ők szabadon megnyílhassanak, kifejezésre juttassák önmagukat. Mi ebben segítünk nekik, s, hogy mindezen folyamatok révén létrejöhessen a közösségi élmény.” Az Apolló Kulturális Egyesület fenntartásában működő intézményeink: – Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet – Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola – Weöres Sándor Könyvtár és Kreatív Alkotótér Működésünk főbb területei: Művészeti nevelés: 2007 őszétől a Szivárvány Gyermekházban alternatív színházi műhelyünk mellett elindítottunk diák- és gyerekszínjátszó, illetve vizuális szakköröket, felvételi előkészítőket. Volt mozgásszínházi csoportunk is. 2006 óta szervezünk nyári táborokat.
Színköreink évek óta sikeresen szerepelnek fesztiválokon, kapnak szakmai elismeréseket. Részvétel Pécs városának kulturális életében: városi ünnepségek irodalmi részeinek megrendezése, fesztiválok és nyári színházi előadások szervezése. Drámapedagógia módszereinek képviselése a Dél-Dunántúli Régióban: dráma- és színházi nevelési foglalkozások tartása, drámapedagógiai programok befogadása, találkozók szervezése. Más művészeti csoportok tevékenységének támogatása: befogadó hely fenntartása, fesztiválok szervezése révén fellépési lehetőség biztosítása.
https://escargohajoja.hu/
escargohajoja@gmail.com
Szervezet alapításának éve: | 2000 |
Első színházi nevelési program éve: | 2009 |
Eddigi különböző programjaink száma: | 22 db |
Színházi neveléssel foglalkozók száma: | 5 fő |
Nevelési program alkalmak száma (előző évad): | 172 alkalom |
Résztvevők színházi nevelési programjainkon (előző évad): | 7373 fő |
Elért iskolák száma (előző évad): | 90 db |