A színházi nevelés és színházpedagógia a konstruktív és kritikai pedagógia jegyében arra ad lehetőséget, hogy az adott közösség tagjai egy adott téma/probléma kapcsán kialakítsák a saját koncepcióikat, saját elméleteiket, és meghozzák a saját döntéseiket. Az a néző, aki a keret által lehetőséget kap cselekvő részvételre, érdekeltté válik a téma megértésében, ennek következtében részt akar venni saját megértési folyamatának alakításában. Így a színházi nevelési / színházpedagógiai programok közönsége nem csupán néző, hanem néző-résztvevő (spectactor).
Az a közeg, amelyen keresztül kapcsolódási lehetőséget kínálunk a nézőknek, hogy ne csupán nézők, hanem résztvevők is lehessenek. Az a perspektíva, amelyen keresztül a résztvevők kapcsolódnak az eseményekhez. Egy játékkeret lehetőséget ad több szerep használatára is. A vizsgált eseménytől / problémától való távolságot nevezzük kerettávolságnak. A mai hazai gyakorlatban az egyik leggyakrabban használt kerettávolság az, amelyik a résztvevőket a lehető legközelebb engedi az eseményekhez: ezt hívjuk résztvevői keretnek. Fontos tudni azonban, hogy számos olyan probléma / téma létezik, ahol a résztvevői keret kevésbé hasznos (pl.: tabu-témák vagy a csoport tagjait közvetlenül érintő problémák). A különböző kerettávolságok más-más felelősséggel, érdeklődéssel, attitűddel és viselkedéssel ruházzák fel a résztvevőket a központi eseménnyel kapcsolatban.
A színházi nevelési / színházpedagógiai programok jellemzően (akár több ízben megnyitott) jelenetsorokból és az ebbe sajátos esztétika alapján illeszkedő, interaktív munkaformák révén megvalósuló feldolgozó részekből állnak. A feldolgozó rész kezdetét, ahol a programvezető szakemberek szerepben vagy szerepen kívül megszólítják vagy más módon részvételre biztatják a résztvevőket, nyitásnak nevezzük. A nyitás tehát az interaktív szakasz első pillanata.
A színházi nevelési / színházpedagógiai programok jellemzően (akár több ízben megnyitott) jelenetsorokból és az ebbe sajátos esztétika és dramaturgia alapján illeszkedő, interaktív munkaformák révén megvalósuló feldolgozó részekből állnak. Azokat a kétirányú kommunikációra lehetőséget adó dramaturgiai egységeket / szakaszokat, amelyeket a néző-résztvevők egymással és/vagy a néző-résztvevők a programvezető szakemberekkel folytatnak, s amelyek ez által az előadásra (a történetre, a szereplők attitűdjére, a megértés mélységére/minőségére) hatással lehetnek, (nyílt) interaktív résznek nevezzük. Az interaktív rész tehát egy folyamat.
Az a néző, akire a színházi események érzelmileg és/vagy fizikailag és/vagy kognitív módon hatással vannak, bevonódhatott a történetbe. A bevonódás mértékétől függ a részvétel minősége.
Dorothy Heathcote szerint: ha a résztvevő bizonyos csoport tagjaként szerepben vagy szerepen kívül lép be a fikcióba (vagyis bevonódik), lehetővé válik számára, hogy egyszerre élje meg az eseményeket kollektív (társas) és személyes (tapasztalati) szinten. Szintjei: látszólagos, részleges és teljes bevonás / bevonódás.
Célja, hogy felmérje az adott színházi nevelési és színházpedagógiai program hatásait. Ennek legközvetlenebb formája, hogy a program alkotói személyesen vagy kérdőív segítségével röviddel a program vége után visszajelzést kérnek a résztvevő gyerekektől, fiataloktól, az őket kísérő pedagógusoktól, illetve a programot megtekintő szakemberektől. A hosszabb távú utánkövetés lehetséges módja például rendezvény szervezése egy alapgondolat vagy hívószó mentén vagy globális kutatási projektek létrehozása és végigvitele.
Az utánkövetés rendszeressé tétele fontos fejlesztendő területe a színházi nevelésnek és a színházpedagógiának, ennek egy formájára tett javaslatot a Minősítés munkacsoport.
Szakmai hozzászólások