Színházi nevelési / színházpedagógiai program

A színházi nevelési / színházpedagógiai program olyan, a színházi nevelés és színházpedagógia körébe tartozó tevékenységforma, amely

  1. elsődlegesen a köznevelésben érintettek számára készül,
  2. előadás vagy jelenetsor van benne, amely épülhet az önkifejezés bármilyen verbális és nonverbális műfajára (pl. prózai színház, báb- és figurális színház, tánc- és mozgásszínház, zenés színház, cirkusz, performansz, stb.),
  3. pedagógiai célja van az alkotóknak,
  4. a résztvevők a program során annak menetét érdemben befolyásoló, vagy az abban történtekre érdemben reflektáló, nyílt interakciókban vehetnek részt,
  5. megismételhető, minden alkalommal különböző csoportoknak játszott programok.

 

Az előre elkészített előadás vagy jelenetsor és az ezekhez kapcsolódó interaktív feldolgozó szakaszok nem feltétlenül ugyanabban az idő-intervallumban valósulnak meg, elképzelhető köztük akár több napi, egy-két heti távolság is.

A program az alkotók által előre meghatározott korosztályt megszólító témával, sokszor emberi, társadalmi problémákkal foglalkozik. De állhat a középpontjában az adott színház repertoárjában játszott előadás is, amely köré különböző típusú, egyszeri alkalmat jelentő foglalkozások, programok szerveződ(het)nek.

A szakember(ek) feladata megtalálni azt a fókuszkérdést, amelynek segítségével az adott korosztály kapcsolódni tud az előadáshoz. Az előadás vagy jelenetsorok előtt, után, közben megvalósuló nyílt interakciók kiegészíthetik, folytathatják a történetet, mélyíthetik és/vagy szélesíthetik a téma megértését stb., ám rendszerint elsődleges céljuk, hogy egy adott problémával kapcsolatban változást idézzenek elő a megértésben. (Az alkotók feladata és felelőssége annak meghatározása, hogy pontosan miben / minek a megértésében szeretnének változást elérni.) Módszertana igen gazdag: használja a drámapedagógia, a báb és figurális színház, a tánc- és mozgásszínház eszközeit, a dramaturgia, a szöveg- és előadáselemzés olvasási stratégiáit, él az újraírás és az újrajátszás lehetőségeivel. A színpadi előadás alkotói (dramaturg, rendező, tervező, színész stb.) és a színházi nevelési, színházpedagógiai foglalkozások létrehozói között javasolt (de nem feltétlenül szükséges) a közvetlen kapcsolat. Sok előnnyel jár, ha a teljes folyamatban történtek (beleértve az utánkövetést is) az alkotók közös felelőssége.

 

Szakmai hozzászólások

A szakmai hozzászólások megtekintéséhez és új hozzászólás írásához be kell lépni.