Háy János Völgyhíd c. drámája megtörtént esemény alapján készült:
„Hétfő reggel negyed nyolckor egy veszprémi középiskola tizenhét éves diákja levetette magát a
Viaduktról. A kiérkező mentősök még élve vitték be a kórház traumatológiai osztályára, ám olyan
súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni" – a Napló-online
internetes portál címoldalán 2010. április 12-én megjelent hírhez hasonlók szinte havonta jelennek
meg. A Szent István völgyhíd Veszprém város jelképe, de az elmúlt évtizedekben az életüknek önként
véget vetők egyik szimbólumává is vált. A Viaduktról leugrók között aggasztóan nagy a tizenévesek
aránya.
A RÉV Színház előadásának egyik szereplőjében is felmerül a tragikus végkimenetel gondolata, de ez
„csak” kiindulás ahhoz, hogy más fontos témákról is beszélgessünk, köztük a szülő – gyerek közötti
kommunikációs nehézségekről és akadályokról, a párkapcsolati manipulációról, illetve a „kortárs
közösségekben kialakuló domináns és alárendelt szerepekről” (H.J.) vagyis hogy egy tinédzsert mi
minden befolyásol és formál ahhoz, hogy végül már azt sem tudja, hogy melyik gondolat volt sajátja
és melyik az, amit valaki más ültetett el a fejében.
A történetről:
Péter szeretné a nyarat barátaival tölteni, de édesapja kérésére dolgozni kezd. Itt ismerkedik meg
osztálytársa húgával, Zsófival. A kibontakozó kapcsolatban Péter a szüleitől hozott feszültségeket és
rossz mintákat egyaránt felhasználja ahhoz, hogy a lányt minél előbb és minél szorosabban magához
láncolja. Kapcsolatukat sok külső tényező teszi nehézkessé: a környezetük véleménye, Zsófi
testvérének „féltékenysége”, illetve az újabb nyári munka, amit Péter már nem szeretne elvállalni,
mégis kénytelen, hiszen nincs ereje, hogy édesapjával szembeszálljon és elmondja ellenérzését a
dologgal kapcsolatban.
A történetben egy álomképben jelenik meg az öngyilkosság gondolata. Ebből az álomképből
bontakozik ki a beszélgetés és a közös gondolkodás a fiatalokkal, ami a nézőpontbeli változást és a
feldolgozást is segíteni a résztvevő fiataloknál.
Játsszák: Bálint Betty, Lakatos Dorina, Nagy Zsolt Zsozsa, Szántó Dániel
Rendező: Balla Richie
Az előadás hossza: 2 óra 15 perc, 1 szünettel.
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!