Vidéki hátrányos helyzetű iskolákba az előadást ingyenesen is visszük, pályázati támogatásaink függvényében
Gitta néni küldetése, hogy a hátrányos helyzetű közösségében a lehető legtöbb támogatást megadja az osztályainak a kitörésre. Most különleges vendéget hív az osztályához, Sebit, korábbi tanítványát, aki később sikeres ketrecharcos karriert tudott felépíteni. Sebi érkezésének azonban nem mindenki örül, így Márió sem, aki 12 évvel ezelőtt saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen következményei lehetnek az indulatkezelési problémáknak.
A program hossza 120 perc
Részvétéli színházi rész: 80 perc
Szünet: 10 perc
Feldolgozó foglalkozás: 30 perc
Komplex színházi nevelési előadásunk az általános iskola 7-8. évfolyamának készült, ezen belül is kiemelt figyelmet szentelünk a hátrányos helyzetű közösségek elérésére. A téma kijelölésében is azokat a pedagógusokat hívtuk segítségül, akik a legnehezebb terepen teszik próbára magukat nap mint nap. Az előadás a tanulók aktív szerepbe léptetésével az indulatkezelési problémák leküzdéséhez kíván kézzelfogható segítséget nyújtani. A színházi élmény mellett a tanulók megismerhetik és kipróbálhatják az Erőszakmentes Kommunikáció és a krízisintervenció kínálta lehetőségeket, hiszen nem elég tudni, hogy az erőszak rossz, krízishelyzetben az az igazán fontos, hogy van-e alternatív megoldásunk, és hogy ezt milyen könnyen tudjuk előhívni, amikor szükség van rá.
Az előadás bemutatójára 2022. január 26-án az Eötvös 10 Művelődési Házban került sor felnőtt közönség előtt.
Ezt követően a darabot folyamatosan visszük általános iskolákba Budapesten és vidéken.
Erőszakmentes kommunikáció
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!