Oidipusz

Színházi szakemberek összbenyomása: 
Még nem érkezett értékelés.

Ajánlások
x
Pedagógusok:
Még nem értékelték.
x
Résztvevők:
Még nem értékelték.

Oidipusz

KOHÓ Műhely

Szophoklész Oidipusz királyban az önmagával szembenéző embert jelenítette meg. A középiskolás és fiatal felnőtt korosztály alapvető kérdései pedig éppen ehhez a témakörhöz kapcsolódnak: “Mi határoz meg engem?” , “Mi különít el engem a többiektől?” , “Vajon meddig vagyok önmagam?”. A több, mint 2400 éves tragédiát színpadra állítva a résztvevőkkel ezekre a kérdésekre keressük a választ. A komplex színházi eszközöket használó előadást a jelenidőben létrehozott dalok, valamint a biztonságos interakciót kínáló nyitások teszik a fiatalok számára könnyen befogadhatóvá és átélhetővé.
Elérhető
10. évfolyam-Felnőtt

A program alapszinten felszerelt színházi térbe utaztatható
A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk

A program fő pedagógiai célja

  • Emberi / társadalmi kérdéseket felvető

Kapcsolattartó(k)

  • Fekete Balázs

Térítés

  • A program fogad szakmai látogatókat.
Kedvencekhez adom Jelentkezem a programra Program értékelése
A foglaláshoz be kell lépni

Mi történik a programon?

A résztvevők elsőként egy felkészítő foglalkozáson vesznek részt, amely célja, hogy közösen meghatározzuk, milyen összetevőkből áll az “én”, illetve ezek mekkora súllyal vesznek részt a személyiségünk alakításában.

Az előadás során több nyitás alkalmával is megszólítjuk a résztvevőket. Ezek során elsőként egy központi karakterrel beszélgethetnek, majd a felkészítő foglalkozáson felvetett gondolatokat vetíthetik Oidipusz darabbéli állapotára.

A feldolgozó foglalkozás során a diákok a szerepükből kilépett színész-drámatanárokkal beszélgetnek a történet által felvetett szituációról, annak következményeiről és kortárs olvasatairól.


A program részletei

Foglalkozásvezetők

  • Darabos Petra
  • Nagy Krisztina
  • Boda Tibor
  • Fekete Balázs
  • Keszte Bálint

Alkotók

  • Gyevi Bíró Eszter
  • Darabos Petra
  • Nagy Krisztina
  • Boda Tibor
  • Fekete Balázs
  • Keszte Bálint

Résztvevői kör

  • A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk

Résztvevők aktivitása

  • A központi problémáról gondolkodhatnak
  • Beszélgetésben vehetnek részt

Alkalmak

A program pedagógiai jellemzői

A program fő pedagógiai célja

  • Emberi / társadalmi kérdéseket felvető

Téma

  • Hatalom, manipuláció
  • Identitáskeresés, identitásválság
  • Egyén és társadalom
  • Emberi kapcsolatok

Kapcsolódó NAT/kerettanterv fejezetek

  • Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

    - Szabadság és felelősség; jogok és kötelezettségek, a társadalmi felelősségvállalás

    - A család, a családi szocializáció

  • Magyar nyelv és irodalom

    Görög színház

Programhoz kapcsolódó cikkek

Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!

A program értékléséhez és a hozzászólások megtekintéséhez be kell lépni.