Szophoklész Oidipusz királyban az önmagával szembenéző embert jelenítette meg. A középiskolás és fiatal felnőtt korosztály alapvető kérdései pedig éppen ehhez a témakörhöz kapcsolódnak: “Mi határoz meg engem?” , “Mi különít el engem a többiektől?” , “Vajon meddig vagyok önmagam?”. A több, mint 2400 éves tragédiát színpadra állítva a résztvevőkkel ezekre a kérdésekre keressük a választ. A komplex színházi eszközöket használó előadást a jelenidőben létrehozott dalok, valamint a biztonságos interakciót kínáló nyitások teszik a fiatalok számára könnyen befogadhatóvá és átélhetővé.
Elérhető
10. évfolyam-Felnőtt
A program alapszinten felszerelt színházi térbe utaztatható A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk
A résztvevők elsőként egy felkészítő foglalkozáson vesznek részt, amely célja, hogy közösen meghatározzuk, milyen összetevőkből áll az “én”, illetve ezek mekkora súllyal vesznek részt a személyiségünk alakításában.
Az előadás során több nyitás alkalmával is megszólítjuk a résztvevőket. Ezek során elsőként egy központi karakterrel beszélgethetnek, majd a felkészítő foglalkozáson felvetett gondolatokat vetíthetik Oidipusz darabbéli állapotára.
A feldolgozó foglalkozássorán a diákok a szerepükből kilépett színész-drámatanárokkal beszélgetnek a történet által felvetett szituációról, annak következményeiről és kortárs olvasatairól.
A program részletei
Foglalkozásvezetők
Darabos Petra
Nagy Krisztina
Boda Tibor
Fekete Balázs
Keszte Bálint
Alkotók
Gyevi Bíró Eszter
Darabos Petra
Nagy Krisztina
Boda Tibor
Fekete Balázs
Keszte Bálint
Résztvevői kör
A programra egy osztály vagy egy közösség diákjait várjuk
Hogyan értékeled a programot? Oszd meg a tapasztalataidat!