Kolozsvári Állami Magyar Színház
https://www.huntheater.ro/
400023 Kolozsvár,
Emil Isac utca 26-28
A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2015 szeptemberében indította ESziK vagy isszák? című edukatív színházi különóráit. Ez egy háromlépcsős (felkészítő-előadásnézés-feldolgozó), tematikus és önismereti jelleggel bíró színházi nevelési program. Indulása óta sok száz — elsősorban kolozsvári — diákcsoporttal, osztályközöséggel dolgozunk. Olykor a megye más települései, elvétve szomszédos megyékből való közösségek is igénylik nevelési programunkat. Fontosnak tartjuk, hogy minden évadban az egyetemisták és felnőttek számára is lehetőséget biztosítsunk az együttjátszásra és -gondolkodásra.
Az ESziK vagy isszák? célkitűzése az, hogy a programban résztvevők – iskolások, egyetemi hallgatók és felnőttek – szociálisan érzékeny színházszeretőkké és -értőkké váljanak, ugyanakkor saját életükben kamatoztassák a színházi előadás és a nevelési program önismereti hozadékát.
A színházpedagógiai tevékenységgel gazdagítani kívánjuk a résztvevők általános műveltségét, empátiáját, önismeretét, önbizalmát, valamint a közösségben való felelősségvállalását. Az edukatív program segíti a résztvevőket felkészülni a színházi előadásokra, valamint játékosan további gondolkodásra, helyzetek, szerepek megélésére ad lehetőséget a látott színházi produkció és a kiválasztott témák tükrében.
A program elindítója, első koordinátora: Deák Katalin dramaturg.
Az ESziK vagy isszák? legelső munkatársai közé tartozik Kocsis Tünde színházpedagógus, aki 2019 januárjában – Deák Katalin távozásakor – átvette az edukatív program szervezését, és a színház alkalmazottjaként egyben a csoportfoglalkozások alapembere is lett.
A kezdetektől külső munkatársként bedolgoztak a következő szakemberek is: Berszán Lídia családterapeuta, Dávid-Kacsó Ágnes, Keresztesi Polixéna, László Éva pszichológusok, Kasza Izabella pszichoterapeuta és Berszán István irodalmár, egyetemi docens.
Szervezet alapításának éve: | 1792 |
Első színházi nevelési program éve: | 2015 |
Eddigi különböző programjaink száma: | 2 db |
Színházi neveléssel foglalkozók száma: | 1 fő |
Nevelési program alkalmak száma (előző évad): | 59 alkalom |
Résztvevők színházi nevelési programjainkon (előző évad): | 769 fő |
Elért iskolák száma (előző évad): | 13 db |